Zajlik az élet

A mai nap elég mozgalmasra sikeredett, legalábbis az előzőekhez képest. Sokat jártam-keltem a városban, bár ez még mindig nem hasonlított azokhoz a napokhoz, amikor úgy igazán beindul nálunk az élet, s alkalmanként akár az is megesik, hogy egy időpontban minimum három helyen kellene lennem egyszerre. De sebaj, ma már úgy éreztem kicsit, hogy beindult valami, a sok pihenés és tétlenség után végre elkezdtünk dolgozni, ami akármennyire is furcsán hangzik, nekem jól esik. Szeretem azt, amikor van feladatom, akadnak elintéznivaló vagy megoldásra váró dolgok. Nem mondom, jó a pihenés és a semmittevés is, de csak egy ideig. Én ilyen vagyok. Szeretem, ha valamennyire pörögnek körülöttem az események, emberek között mozoghatok, kommunikálhatok. Ráadásul reggel egy nagyon kedves ismerősöm telefonhívásával kezdődött a napom, ami meglepett, mert nem számítottam rá. Régebben sokat beszélgettünk, megosztottuk egymással a problémáinkat, örömünket, bánatunkat, ám mostanában - köszönhetően annak, hogy ő egy új párkapcsolatba kezdett -, eltávolodtunk kicsit egymástól. Persze ez így érthető is, ezért esett jól az érdeklődő telefonhívása. Ez nagyjából és egészében meg is határozta a napom további részét. Tudod; amit adsz, azt is kapod vissza. Ha valakire rámosolyogsz, az vissza is fog mosolyogni rád. Ezt ma sikerült is kipróbálnom. Mivel mostanában megnövekedett a közelemben dolgozó nők egy négyzetméterre jutó száma, ez azért rizikós próbálkozásnak ígérkezett, hiszen mindannyian tudjuk, hogy nagyobb közösségekben nem lehet mindenkinek egyszerre jókedve, főleg nem olyan helyzetekben, mint amiben most mi vagyunk, de úgy tűnt, ez a mai napra nem vonatkozik. Csak valahogy a párbeszédek maradtak el ma is. Na sebaj, talán majd arra is sor kerül valamikor. Mondjuk most hétvégén éppenséggel lenne rá alkalom egy buli keretein belül, oda viszont nem hívtak meg, úgyhogy pestiesen szólva; így jártam...