"Képzeld el, hogy mész az utcán. Minden apró dolognak örülsz, aki szembe jön veled, rámosolyogsz. Aki csúnyán néz rád, arra is. Arra a leginkább. Ha ismerőst látsz, már messziről köszönsz neki, közben sugárzik belőled a boldogság, hogy mégsem vagy egyedül ebben a világban, amit nem értesz és valószínűleg soha nem is fogsz megérteni. Képzeld, hogy hazafelé mész. Kinyitod a kaput, bemész az udvarra. Végighaladsz a járdán, kezeddel futva végigsimítasz a téglákon. Belépsz az ajtón, rámosolyogsz a lobogó fülekkel feléd rohanó kutyára. Őt is megsimogatod, de ez egész más érzés: puha és nagyon jólesik. Képzeld el, hogy táncolsz, mint egy őrült, veled szemben két hangfal, üvölt a zene. Azt teszed, amit kell, amit szeretsz. Már nem önmagad vagy, hanem valami más, valami sokkal magasabb. Sokkal ösztönösebb. És ez jó. És ezért MOSOLYOGSZ. Ha ezt mind elképzelted, már sejtheted, milyen lehet ÉN lenni."


A szerzője nem én vagyok, az alanya viszont akár én is lehetek...