Két perc az élet

Ma is elment valaki. Egy kollégám, aki talán alig percekkel érkezésem előtt - vagy éppen akkor - hagyta el ezt az árnyvilágot. Látjátok milyen érdekes az élet? Pont tegnap tudtam meg, hogy az egyik munkatársamat csodálatos fiú unokával örvendeztette meg lánya. Erre ma elvesz tőlünk egy másik csodálatos embert. Így működik a világ. Ámde arra rádöbbenni ilyenkor, hogy mennyi is pontosan az élet, borzasztó felismerés. Hát ennyi. 2 perc és vége. Bekanyarodsz a sarkon, aztán egy szívösszehúzódás vagy kihagyás és vége. És semmit sem tehetsz ellene. Ha eljött az idő, hát menni kell, csak hát az ember még szeretne azért maradni... Soha nem gondolsz rá, pedig bármikor bekövetkezhet. S mikor szembesülsz ezzel a ténnyel, nem érted hogy is van ez. Pedig egyszerű. Nincs ebben semmi különös, legfeljebb elfogadni nehéz. Főleg akkor, mikor olyannal történik mindez, aki közel állt hozzád. Szóval valójában 2 perc az élet. Az a 2 perc, amikor te már tudod, hogy vége, pedig az ismeretlenek akik körülvesznek, hogy segítsenek, mindent megtesznek, hogy ne így legyen. De az életnek - csakúgy, mint a halálnak -, meg vannak a szabályai.

Ferikém! Talán még ott voltál, talán még láttál minket, mikor megérkeztünk és aggódva néztük, hogy mi történik veled. Ha így volt, akkor tudod, hogy utolsó perceidben is olyanok voltak körülötted, akik szerettek és elfogadtak téged. Most megpróbálunk elengedni, bár némelyikünknek ez biztosan nehezen megy. Bevallom én nem álltam annyira közel hozzád, mégis hiányozni fog, mikor hallottuk az emeleten, hogy bekapcsol az autó riasztója, mert nem tudtad kikapcsolni. Sajnos többet teáltalad már nem halljuk ezt a hangot. Hiányozni fog a portát belengő kellemes illatod, amelyet ha megéreztünk, tudtuk, hogy ott vagy valahol. És személy szerint jómagam még biztosan sokáig foglak keresni abban a parkolóban a Duna partján, ahol sokszor találkoztunk. Hiszek abban, hogy a Jóistenke akarta azt, hogy úgy menj el közülünk, ahogyan éltél. Tisztességes munkavégzés közben, volán mögött, s utoljára mikor már érezted, hogy baj van, még gondosan ügyelni arra, hogy az autó, amit rád bíztak nehogy megsérüljön.

Gyertyát gyújtok érted ma éjjel én is, nyugodj békében, mély fájdalommal gyászolunk téged.

Tanulságos mese

Azt hiszem egy nagyon régi, de annál tanulságosabb mesére bukkantam ma. Remélem azért annak ellenére, hogy angol a kommentár, a képsorokat az is megérti, aki esetleg nem beszéli a nyelvet. A végtanulság pedig a videó alatt, alul található saját szavaimmal élve, szabad fordításban.



Tanuld meg egyszer, s mindenkorra, hogy:

Nem mindig az az ellenséged, aki leszar téged, és nem mindig az a barátod, aki kikapar a szarból...

Néha minden oly egészen más

Uramisten! Mennyire szerettem én ezt a számot régebben! Bevallom, a klipje kissé butácskára sikeredett, de ha csak a zenét hallgatja az ember, mindjárt más a helyzet. Szívesen feltettem volna egy másik verziót, de sajnos nem találtam, lehet, hogy egyedül vagyok a világban, akinek ez bejött??? :)

Crazy avagy teljesen bolond, mint mi...

A dal szlogenje; never gonna survive, ami magyarul annyit tesz, hogy: soha nem elmenni életben maradni. Így? Minek. Én rövid úton rájöttem, hogy tökéletesen bolondok vagyunk itt mindannyian, de ha ti nem is, én mindenféleképpen...




Mit keresünk mi még itt basszus??? Sokszor magam sem tudom.

Levél Jancsi bácsi blogjához

Kedves blogom!

Régóta nem írtam már neked, ezért kérlek ne haragudj rám. Elhanyagoltalak tudom, de értsd meg zajlanak, mondhatni pörögnek körülöttem az események. Én pedig csak sodródom velük, mert pillanatnyilag nem tudom, hogy mi lenne a jó. Tudom, tudom, nyolc napja már, hogy nem írtam, de hidd el, nagyon mozgalmas napokon vagyok túl. Voltak viharos és napsütéses napok egyaránt, leginkább, ha jellemeznem kellene, akkor úgy értékelném, hogy várakozással teli időszak volt. Talán még most is az, hiszen most kezdődik egy nagyon fontos hét. Sok minden dőlhet most el.

Remélem azért hiányoztam, mert te, nekem nagyon. Sokat gondoltam ám rád, miközben futkorásztam egyik helyről a másikra. Ügyeket intéztem. Fontos ügyeket. Sok emberrel kellett beszélnem, sokfelé. S mindezt úgy, hogy közben elvégeztem a feladataimat is, melyek most kissé megnövekedtek a hétvégi bulik miatt. Hogy milyen volt? Nem is tudom. Nehéz. Az egyik egy búcsú, a másik egy szülinapi buli volt. Búcsúzni mindig nehéz. Főleg olyankor, mikor olyan embertől kell ezt megtenned, akit az idők során megkedveltél. Persze, akadtak nehéz percek, de te is tudod nagyon jól, hogy a búcsú pillanatában az ember már csak a szépre emlékszik. Sajnálom. Nagyon. Nem kellett volna így lennie, de így lett. A bulit pedig úgy éreztem, meg kell, hogy tartsuk, ennyi jár neki még utoljára. Keserű a szám íze. Aztán meg jött a születésnap. Nem akarok rosszat mondani, mert azt nem illik, és nem is az én kompetenciám, hogy bármit is megállapítsak róla. Egy biztos. A szervezés tökéletesre sikeredett, dolgoztunk is rajta eleget. Sok idegeskedéssel járó, fáradtságos munka végére tettünk pontot. Érdekes, hogy megint a dolgok mögé néztem és például most láttam egy olyan embert - lányt -, aki nagyot nőtt a szememben, azáltal, ahogy ezt az egészet végig csinálta. Bizonyított. Szerintem bebizonyította mindenkinek azt, amit nem is gondoltak volna róla. Hogy jó munkaerő és képes végig csinálni, bármi is legyen. Nekem nagyon szimpatikus volt. Azt azért hozzá kell tennem, hogy megint sokat mosolyogtam. És képzeld! Dicséretet is kaptam! Végre. Persze ezt lehet, hogy csak az alkoholnak köszönhetem, de mindenesetre jól esett és ha ezt teszi az ital, akkor... :) Voltak beszédek is képzeld! Ott mondjuk kicsit elkeseredtem, mikor sok mindenkit felsoroltak köszönésképpen, csak minket, stábot, dolgozókat, működést biztosítókat nem. Pedig biztos jól esett volna ez is. Nekem is és még rengeteg másik embernek, akik azért dolgoznak nap-mint-nap, így vagy úgy, de egy cél érdekében. Mindegy. A lényeg, hogy rendben lement minden. Talán elégedett is lehetnék, ha nem jönne most ez az iszonyúan fontos hét. :( De most sem tudok aludni, mert sokfelé jár az agyam.

Ígérem azért megpróbálok majd írni, ha történik valami lényeges, addig is vigyázz magadra és természetesen jót ne halljak felőled, maradok őszinte híved,

Jancsi bácsi

u.i.: Ne haragudj, de előre láthatóan ötödikén biztosan nem fogok tudni írni, mert más jellegű elfoglaltságom lesz, de utána biztosan újra itt leszek és elmesélem mik történtek velem (vagy nem), puszi!

Gyötrődöm

Péntek este óta gyötrődöm. Kételyeim vannak bizonyos dolgokkal kapcsolatban és megint egy régi probléma; nehezen döntök. Bár már azt hiszem, hogy a fejemben megszületett a gondolat, mégsem vagyok biztos annak helyességében. Ezért egyfolytában jár az agyam, nehezen alszom, nehezen teszek bármit is, nincs sok étvágyam. Egy nagyon kedves barátom felidézte nekem azt a gondolatot, miszerint; majd akkor menj át a hídon, mikor odaértél. És pedig igaza van. Nem szabadna ezen tovább elmélkednem, csak hát nehezen tudok most elvonatkoztatni, ez az igazság. Pörögnek az események körülöttem már több, mint egy hete. Azt hittem, hogy ilyen bajom lesz, aztán kiderült, hogy dehogyis, inkább olyan. Na ezt oldd meg hülye gyerek! Már ha tudod. Furcsa dolgokat képes produkálni az élet, nem mondom.

Szóval néhány szót a változásról, mint olyanról. A változás általában jó dolgokat eredményez, mert újat hoz az életedbe, ugyanakkor az eleje mindig nehéz. Nehéz, mert valamitől, valakitől el kell szakadnod, akit/amit szeretsz, akihez/amihez hozzászoktál, mindamellett, hogy tudod, majd lesznek más dolgok, más személyek, akik beköszönnek az életedbe. Müller Péter azt mondta egyszer, hogy; időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki. Körülbelül ennyi. Egyébként azt mi magunk is tudjuk jól, hogy semmi sem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések. Én most ezt teszem. Folyamatosan kérdésekkel bombázom az agyam, aztán remélem kisül belőle valami jó, de azt is tudom, hogy ha rosszul döntök, az is az én döntésem lesz.

“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.” Paulo Coelho

Kapcsolatok

“Egyetlen házasságot sem nevezhetünk valóban sikeresnek, ha a házastársak nem egymás legjobb kritikusai. A barátságról is ugyanez mondható el, mégpedig a hagyományos elképzelés ellenére, mely szerint a barátság konfliktustól mentes kapcsolat, kölcsönös szívességek és bókok viszonya. Az ilyen kapcsolatok azonban felszínesek, és nem érdemlik meg a barátság nevet.

Minden emberi kapcsolatnak lényeges része, hogy szükség esetén a két fél bírálja egymást. Enélkül minden kapcsolat sekély vagy sikertelen.

A kritika a vezetés, illetve a hatalom gyakorlásának egyik formája. Ami nem más, mint kísérlet arra, hogy előre megfontolt módon befolyásoljuk az eseményeket. Azért bírálunk, hogy megváltoztassuk valakinek az életét. Természetesen a befolyásolásnak nem egyetlen s nem is a legmagasabb rendű módja a kritika. Lehet befolyásolni példával, javaslattal, példázattal, jutalmazással, büntetéssel, tiltással vagy engedélyezéssel, tapasztalat révén, szervezéssel stb. A hatalom gyakorlásáról köteteket lehetne írni. Mi azonban beérjük azzal, hogy azt mondjuk: aki szeret egy másik embert, annak gyakorolnia kell ezt a művészetet, mert ha valakit érdekel egy másik ember lelki fejlődése, akkor fel kell készülnie arra, hogy az adott pillanatban a lehető legmegfelelőbb módon segítse azt elő.”

(M. Scott Peck: A járatlan út)

Ez persze nem teljesen így van, ugyanis a barátság alapja egyben a kölcsönös egyetértés és a segítség is. Barátságban mindkét fél egyenlő, és egyik sem áll felette a másiknak, csak arról lehet szó, hogy amíg az egyik magán alul van, addig a másik erős, de ez nem a hatalom, hanem valami más... (a szerk.)

Megkapni

“Csak két tragédia eshet meg egy emberrel élete során. Az egyik az, ha nem kapja meg, amit kíván, a másik az, ha megkapja.” (Oscar Wilde)

Hétvége

Komoly beszélgetéseken vagyok túl ezen a hétvégén, pedig akivel igazán kellett volna vagy inkább szerettem volna, azzal nem is váltottunk szót, mert nem akartam őt zavarni a halottak napja miatt. Sokfelé jár még mindig az agyam, azt hiszem már nem sokáig vagyok veletek fizikai valómban. Tegnap fürdés közben arra jöttem rá, mikor már a jéghideg vízben ültem órák óta, hogy nekem már nem jó itt. Nem érzem jól magam a bőrömben és ez szerintem kihat a környezetemre is. Sajnos rajtam mindig-minden meglátszik. Azon gondolkodtam, talán jó lenne messze menni innen és megint mindent újrakezdeni tiszta lappal. Vajon sikerülne? Biztosan. Hiszen fiatal vagyok még, egyesek szerint túlságosan is. Nekem még könnyen megy a váltás, ezzel régebben sem volt gondom, megszületett egy gondolat a fejemben és barátságokat, kapcsolatokat zártam le örökre magamban és soha többet nem néztem hátra. Talán most is ezt kellene tennem, mert már valóban semmi sem az igazi. Arra jöttem rá a kádban, hogy mostanában csak úgy vagyok. Semmi különös. Csak vagyok. Teszem a dolgom, dolgozom, kapcsolatokat teremtek és fejezek be, egy keveset pihenek, aztán elölről az egész. Azt vettem észre, hogy már nem tervezem a holnapot. Csak úgy jön magától, én meg megélem, úgy ahogyan azt a Jóistenke elém tárja. Nem érzem a lehetőség semmiben, nem látom a jövőt és ami talán a legszomorúbb, hogy most már nem is érdekel. Jöjjön, aminek jönnie kell, állok elébe. Kaptam már rengeteg pofont és még fogok is biztosan, egy-kettő ide vagy oda már nem számít. Hiszen az élet erről szól, nem? Évtizedeken keresztül csak álljuk a sarat, kapjuk a pofonokat és ha belevegyül némi öröm, boldogság, akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Mennyi, de mennyi olyan ember van a környezetemben, akik folyamatosan csalódnak az életben és mégis. Keresik tovább az utat, küzdenek, de már maguk sem tudják, hogy miért, talán csak azért, mert már megszokták. Édesanyám azt mondta egyszer, hogy az élet folyamatos küzdelem. Akkor még nevettem rajta, mert diákként nem volt gondom semmire, de most már tudom, hogy nagyon is igaza volt. Csak a sok szélmalomharc fárasztó. Fájóan fárasztó. Állandóan küzdeni márpedig nem lehet, talán ezért is vagyok mostanában semmilyen. Azt érzem, hogy mikor már kezdene rendbe jönni minden, valami mindig beüt, hogy nehogy jól érezzem magam. És kezdhetek mindent felépíteni újra. Újra és újra. Ez egy ördögi kör, amiből már nincs erőm kiszállni, ezért lehet, hogy a legkönnyebb utat választom. Elmenekülök. Ahogy szoktam. Megszoksz vagy megszöksz. Találó volt a szlogen. Talán az utóbbi inkább, most már. Nem tudom. Még mindig nem tudom. Próbálok most mindent és mindenkit kívülről szemlélni, s csak hagyni, hogy sodorjon az a bizonyos ár, talán újra partra vet majd valahol...



ÉS: Gyújts egy gyertyát azokért, kik nem lehetnek már veled; A gyertya lángjába nézve kedves arcok köszöntenek...

Mindazoknak akik ezekben a napokban is - csakúgy mint én -, megemlékeztek elhunyt szeretteikről, családjukról, barátaikról:

"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."

Scott, Henry

Delhusa Gjon

Talán éppen aktuális a "Celeb vagyok" c. műsor miatt is. Nehéz megítélnem Delhusa Gjon-t. Emberként vagy csapatjátékosként talán nem a legjobb, de ez a szám is sok mindent elárul róla. Azért tudott ő valamikor. Csak ezt sajnos fel is emlegeti sűrűn...



Update: És még egy kis romantika-nosztalgia.
Egy utolsó tánc, ami után már nem érdekel kié leszel, de az utolsó tánc még jár nekem!!!

My way - "A saját utamon"

És most közeleg a vég
Szemben állok az utolsó felvonással
Barátaim, azt mondom tisztázzuk

Tisztázni fogom a helyzetet, amiben biztos vagyok

Egy teljes életet éltem

Megjártam minden egyes főutat
És több, sokkal több ennél, hogy
A saját utamat jártam

Gondok...Volt egy kevés
De újra kevés van, említésre sem méltó
Megtettem, amit megtudtam
És te végignézted ellenvetés nélkül

Megjártam minden kijelölt utat
Óvatos lépésekkel jártam minden egyes ösvényen
De több, sokkal több ennél, hogy
A saját utamat jártam

Igen, voltak idők, biztosan tudod,

Mikor kicsivel többet rágódtam a dolgokon
De mindenen túl vagyok, ami kétséges volt
Felfaltam,és kiköptem
Szembe szálltam mindezzel, és felette álltam

És a saját utamat jártam

Szerettem, nevettem és sírtam
Felülkerekedtem a hibáimon, az elveszett részeimen

És most, hogy a könnyeim alábbhagytak
Rátaláltam mindenre, ami szórakoztató

Azokra a dolgokra, amelyeket megtettem
És elmondhatom, nem szégyellem
„Oh, nem, nem, én
A saját utamat jártam”

Milyen egy ember? Mire vágyik?
Ha nem önmaga, akkor nincs semmije
Elmondani a szavait, az igaz érzéseit

és nem azokat a szavakat, melyeket elrejt
A sikereket, amikért én is élek –

És járni a saját utamat!

Lovers in the wind - vegyes érzelmekkel

Nagyon nagyon sokat gondolkodtam ezen a videón, hogy felrakjam-e vagy sem. Tulajdonképpen egy régi, nagy kedvencem, de nagyon vegyes érzelmeket vált ki belőlem mindig. Egy szomorú szakítás és korszak végét jelentette valamikor, tavaly októberben pedig egy nagyon szép, elkövetkezendő egy év eljövetelét jövendölte nekem. Hálás lehetek érte és talán hálám jeléül most fel is raknom nektek, megosztom veletek, hátha bennetek is megindít valamit, hátha most egy új, még ragyogóbb korszak veszi ezzel kezdetét. Talán itthon, talán máshol, ez is kiderül nemsokára...