Currency

Stock Info Market Monitor

Zágon István: Az anya meg a szülő

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.


A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.
Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.

Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya.
Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő.

Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet.
De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.

Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.

Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő.
De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.

És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle

De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának.

Ünnepre

"A gyertya lángra gyúl,
S táncol az éjben.
Az égből pehely hull,
S csillog a fényben.

Olykor minden szívben,
Béke, s szeretet lángol,
S mint tündér a mesében,
Vidáman táncol."


Békés Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!


Köszönet Amelia-nak a szép idézetért! :kiss:

Még mindig "Love Actually"

Idén karácsonykor is, mint minden olyan évben, mikor "egyedül" töltöm a karácsonyt picit talán még érzékenyebb vagyok, még jobban hatnak rám az érzelmek, megnyilvánulások. Ezt nézzétek el nekem, de én sokakkal ellentétben szeretem a karácsonyt, mert mindig minden percét átélem, átérzem, s mivel ugyanazon, megszokott forgatókönyv szerint játszódik le nálunk, számomra az állandóságot is jelenti. Várom, pedig tudom, hogy mi lesz. Tudom furcsa, de talán ettől olyan szép. Talán, majd ha már lesz saját családom, máshogy fogom értékelni ezt az ünnepet is. Addig azonban továbbra is maradok őrült christmas-fan és ilyenkor előkerül bizony néhány film is, melyet tutira megnézek szinte mindig, ha tehetem. Például a Love Actually-Igazából Szerelem címűt is.




Hát valóban... Billy Mack már tutira nem százas, de azért szeretjük! :D A többszereplős, sok szálon futó brit romantikus vígjátékban azonban ő is szerepet kap, méghozzá nem is akármilyent, rendkívül vicces karaktert alakít. A történet fő mozgató rugója természetesen a szerelem, amely szinte minden szereplőt megérint a film során, legyen az első látásra, vagy éppen beteljesületlen, rangra, életkorra és családi állapotra való tekintet nélkül. Megérinti az agglegény miniszterelnököt, az anya nélkül maradt iskolásfiút, a korosodó, kiégett rocksztárt, és nem kerüli el a szerelmében csalódott, összetört szívű írót sem...



Mindenesetre leszögezhetjük, hogy kevés olyan érzelmi reakció van, amely ne jelenne meg az alkotásban. A harsány nevetéstől a meghatódottságon át a felfokozott izgatottságig szinte minden skáláját megpendíti a film az érzelmeknek. Talán épp ezért nem is annyira zavaró, hogy rengeteg szálon fut a cselekmény. Máskülönben pedig sok esetben ezek a szálak vagy találkoznak egy ponton, vagy párhuzamosan futnak egymás mellett, így hát a különböző szereplők magánélete, munkahelyi történeteik akarva-akaratlanul is összefűződnek egy remek, érzelgős karácsonyi környezetben. Amely mellesleg nagyon közel áll a szívemhez.



Idézet egy internetes filmoldal leírásából a filmmel kapcsolatban: "...kacajra fakaszt, feldúl mindent, szíveket tör össze, elkötelez, döntésre kényszerít, felszabadítja a szellemet, túlkapásokat eredményez, kockázatra késztet, mámorító, izgalmas, meghökkentő, váratlan, kellemetlen, felfoghatatlan, bárdolatlan, páratlan. A szerelem tényleg körülvesz minket..." És egy így igaz, ahogy azt a kedves kritikus lejegyezte. Szóval a nagy kedvenc idén karácsonykor ismét bejátszik szerintem, mert most is feláll a szőr a kezemen, ahogy ezeket a videókat nézegetem, mert hát Igazából Szeretem... :D

Ismét itt

A hétvégi buliról csak annyit, hogy ISTENI VOLT, köszönök mindenkinek-mindent, remélem jól éreztétek magatokat, én mindenféleképpen. S remélem talán én is hozzá tudtam járulni a sikerhez picit a munkámmal. Most viszont újra itt a karácsonyi dalok ideje és kiválasztottam nektek egy olyat, amely felcsendül az egyik legkedveltebb filmemben is. Die Hard - végefőcím, életem meghatározó karácsonyi élménye. :D

Temetés és születés

A mai napon, hidegben és esőben egy temetésen szomorkodtunk, de nemsokára az emberiség egyik legnagyobb ünnepén egy csodálatos születésre emlékezünk. Hát így megy ez. Sokszor egy pillanat alatt változik meg minden. Most viszont szeretném betartani az ígéretemet, amit nemrég tettem. Kezdjük el a karácsonyra hangolódást az egyik kedvenc dalommal, amely talán kicsit feledteti majd a mai temetést is...

Work hard and be nice to people

Jó reggelt kedveseim! Íme egy újabb hét és fogadjátok el szeretettel tőlem ezt a csésze "hét indító" cappuccino-t, csak azért, hogy jól kezdődjön a napotok! Új hét, új remények és ahogy a címből is kiderül, erre az időszakra azt gondoltam, ezt a mondatot választom, mint jelige. Dolgozz keményen és legyél kedves az emberekkel. Ez utóbbira most mindennél nagyobb szükségünk van szerintem. Örüljünk most minden apró sikernek, és viseljünk el minden kudarcot emelt fővel! Mert szeretni önmagában nem elég, hittel kell tenni. Még ha néha nehéz is.

És ne felejtsük el azt sem, hogy a mai nappal beléptünk az év utolsó hónapjába, már nincs sok hátra, ne keserítsük meg a hátralévő harmincegy napban sem egymás életét!

És igen, tudom, hogy sokak számára már unalmas, de egyre közelebb van karácsony, amikor amúgy is jobban felerősödik minden érzelem körülöttünk. Gondoljunk majd azokra is, akik már nincsenek közöttünk vagy távol vannak tőlünk és öleljük át azokat, akik a fa alatt velünk együtt töltik a szeretet ünnepét. Az én üzenetem azt hiszem elég egyértelmű, szóljon az bárkinek, én így szeretem és kész. :D

All I want for Christmas is You

Két perc az élet

Ma is elment valaki. Egy kollégám, aki talán alig percekkel érkezésem előtt - vagy éppen akkor - hagyta el ezt az árnyvilágot. Látjátok milyen érdekes az élet? Pont tegnap tudtam meg, hogy az egyik munkatársamat csodálatos fiú unokával örvendeztette meg lánya. Erre ma elvesz tőlünk egy másik csodálatos embert. Így működik a világ. Ámde arra rádöbbenni ilyenkor, hogy mennyi is pontosan az élet, borzasztó felismerés. Hát ennyi. 2 perc és vége. Bekanyarodsz a sarkon, aztán egy szívösszehúzódás vagy kihagyás és vége. És semmit sem tehetsz ellene. Ha eljött az idő, hát menni kell, csak hát az ember még szeretne azért maradni... Soha nem gondolsz rá, pedig bármikor bekövetkezhet. S mikor szembesülsz ezzel a ténnyel, nem érted hogy is van ez. Pedig egyszerű. Nincs ebben semmi különös, legfeljebb elfogadni nehéz. Főleg akkor, mikor olyannal történik mindez, aki közel állt hozzád. Szóval valójában 2 perc az élet. Az a 2 perc, amikor te már tudod, hogy vége, pedig az ismeretlenek akik körülvesznek, hogy segítsenek, mindent megtesznek, hogy ne így legyen. De az életnek - csakúgy, mint a halálnak -, meg vannak a szabályai.

Ferikém! Talán még ott voltál, talán még láttál minket, mikor megérkeztünk és aggódva néztük, hogy mi történik veled. Ha így volt, akkor tudod, hogy utolsó perceidben is olyanok voltak körülötted, akik szerettek és elfogadtak téged. Most megpróbálunk elengedni, bár némelyikünknek ez biztosan nehezen megy. Bevallom én nem álltam annyira közel hozzád, mégis hiányozni fog, mikor hallottuk az emeleten, hogy bekapcsol az autó riasztója, mert nem tudtad kikapcsolni. Sajnos többet teáltalad már nem halljuk ezt a hangot. Hiányozni fog a portát belengő kellemes illatod, amelyet ha megéreztünk, tudtuk, hogy ott vagy valahol. És személy szerint jómagam még biztosan sokáig foglak keresni abban a parkolóban a Duna partján, ahol sokszor találkoztunk. Hiszek abban, hogy a Jóistenke akarta azt, hogy úgy menj el közülünk, ahogyan éltél. Tisztességes munkavégzés közben, volán mögött, s utoljára mikor már érezted, hogy baj van, még gondosan ügyelni arra, hogy az autó, amit rád bíztak nehogy megsérüljön.

Gyertyát gyújtok érted ma éjjel én is, nyugodj békében, mély fájdalommal gyászolunk téged.

Tanulságos mese

Azt hiszem egy nagyon régi, de annál tanulságosabb mesére bukkantam ma. Remélem azért annak ellenére, hogy angol a kommentár, a képsorokat az is megérti, aki esetleg nem beszéli a nyelvet. A végtanulság pedig a videó alatt, alul található saját szavaimmal élve, szabad fordításban.



Tanuld meg egyszer, s mindenkorra, hogy:

Nem mindig az az ellenséged, aki leszar téged, és nem mindig az a barátod, aki kikapar a szarból...

Néha minden oly egészen más

Uramisten! Mennyire szerettem én ezt a számot régebben! Bevallom, a klipje kissé butácskára sikeredett, de ha csak a zenét hallgatja az ember, mindjárt más a helyzet. Szívesen feltettem volna egy másik verziót, de sajnos nem találtam, lehet, hogy egyedül vagyok a világban, akinek ez bejött??? :)

Crazy avagy teljesen bolond, mint mi...

A dal szlogenje; never gonna survive, ami magyarul annyit tesz, hogy: soha nem elmenni életben maradni. Így? Minek. Én rövid úton rájöttem, hogy tökéletesen bolondok vagyunk itt mindannyian, de ha ti nem is, én mindenféleképpen...




Mit keresünk mi még itt basszus??? Sokszor magam sem tudom.

Levél Jancsi bácsi blogjához

Kedves blogom!

Régóta nem írtam már neked, ezért kérlek ne haragudj rám. Elhanyagoltalak tudom, de értsd meg zajlanak, mondhatni pörögnek körülöttem az események. Én pedig csak sodródom velük, mert pillanatnyilag nem tudom, hogy mi lenne a jó. Tudom, tudom, nyolc napja már, hogy nem írtam, de hidd el, nagyon mozgalmas napokon vagyok túl. Voltak viharos és napsütéses napok egyaránt, leginkább, ha jellemeznem kellene, akkor úgy értékelném, hogy várakozással teli időszak volt. Talán még most is az, hiszen most kezdődik egy nagyon fontos hét. Sok minden dőlhet most el.

Remélem azért hiányoztam, mert te, nekem nagyon. Sokat gondoltam ám rád, miközben futkorásztam egyik helyről a másikra. Ügyeket intéztem. Fontos ügyeket. Sok emberrel kellett beszélnem, sokfelé. S mindezt úgy, hogy közben elvégeztem a feladataimat is, melyek most kissé megnövekedtek a hétvégi bulik miatt. Hogy milyen volt? Nem is tudom. Nehéz. Az egyik egy búcsú, a másik egy szülinapi buli volt. Búcsúzni mindig nehéz. Főleg olyankor, mikor olyan embertől kell ezt megtenned, akit az idők során megkedveltél. Persze, akadtak nehéz percek, de te is tudod nagyon jól, hogy a búcsú pillanatában az ember már csak a szépre emlékszik. Sajnálom. Nagyon. Nem kellett volna így lennie, de így lett. A bulit pedig úgy éreztem, meg kell, hogy tartsuk, ennyi jár neki még utoljára. Keserű a szám íze. Aztán meg jött a születésnap. Nem akarok rosszat mondani, mert azt nem illik, és nem is az én kompetenciám, hogy bármit is megállapítsak róla. Egy biztos. A szervezés tökéletesre sikeredett, dolgoztunk is rajta eleget. Sok idegeskedéssel járó, fáradtságos munka végére tettünk pontot. Érdekes, hogy megint a dolgok mögé néztem és például most láttam egy olyan embert - lányt -, aki nagyot nőtt a szememben, azáltal, ahogy ezt az egészet végig csinálta. Bizonyított. Szerintem bebizonyította mindenkinek azt, amit nem is gondoltak volna róla. Hogy jó munkaerő és képes végig csinálni, bármi is legyen. Nekem nagyon szimpatikus volt. Azt azért hozzá kell tennem, hogy megint sokat mosolyogtam. És képzeld! Dicséretet is kaptam! Végre. Persze ezt lehet, hogy csak az alkoholnak köszönhetem, de mindenesetre jól esett és ha ezt teszi az ital, akkor... :) Voltak beszédek is képzeld! Ott mondjuk kicsit elkeseredtem, mikor sok mindenkit felsoroltak köszönésképpen, csak minket, stábot, dolgozókat, működést biztosítókat nem. Pedig biztos jól esett volna ez is. Nekem is és még rengeteg másik embernek, akik azért dolgoznak nap-mint-nap, így vagy úgy, de egy cél érdekében. Mindegy. A lényeg, hogy rendben lement minden. Talán elégedett is lehetnék, ha nem jönne most ez az iszonyúan fontos hét. :( De most sem tudok aludni, mert sokfelé jár az agyam.

Ígérem azért megpróbálok majd írni, ha történik valami lényeges, addig is vigyázz magadra és természetesen jót ne halljak felőled, maradok őszinte híved,

Jancsi bácsi

u.i.: Ne haragudj, de előre láthatóan ötödikén biztosan nem fogok tudni írni, mert más jellegű elfoglaltságom lesz, de utána biztosan újra itt leszek és elmesélem mik történtek velem (vagy nem), puszi!

Gyötrődöm

Péntek este óta gyötrődöm. Kételyeim vannak bizonyos dolgokkal kapcsolatban és megint egy régi probléma; nehezen döntök. Bár már azt hiszem, hogy a fejemben megszületett a gondolat, mégsem vagyok biztos annak helyességében. Ezért egyfolytában jár az agyam, nehezen alszom, nehezen teszek bármit is, nincs sok étvágyam. Egy nagyon kedves barátom felidézte nekem azt a gondolatot, miszerint; majd akkor menj át a hídon, mikor odaértél. És pedig igaza van. Nem szabadna ezen tovább elmélkednem, csak hát nehezen tudok most elvonatkoztatni, ez az igazság. Pörögnek az események körülöttem már több, mint egy hete. Azt hittem, hogy ilyen bajom lesz, aztán kiderült, hogy dehogyis, inkább olyan. Na ezt oldd meg hülye gyerek! Már ha tudod. Furcsa dolgokat képes produkálni az élet, nem mondom.

Szóval néhány szót a változásról, mint olyanról. A változás általában jó dolgokat eredményez, mert újat hoz az életedbe, ugyanakkor az eleje mindig nehéz. Nehéz, mert valamitől, valakitől el kell szakadnod, akit/amit szeretsz, akihez/amihez hozzászoktál, mindamellett, hogy tudod, majd lesznek más dolgok, más személyek, akik beköszönnek az életedbe. Müller Péter azt mondta egyszer, hogy; időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki. Körülbelül ennyi. Egyébként azt mi magunk is tudjuk jól, hogy semmi sem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések. Én most ezt teszem. Folyamatosan kérdésekkel bombázom az agyam, aztán remélem kisül belőle valami jó, de azt is tudom, hogy ha rosszul döntök, az is az én döntésem lesz.

“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.” Paulo Coelho

Kapcsolatok

“Egyetlen házasságot sem nevezhetünk valóban sikeresnek, ha a házastársak nem egymás legjobb kritikusai. A barátságról is ugyanez mondható el, mégpedig a hagyományos elképzelés ellenére, mely szerint a barátság konfliktustól mentes kapcsolat, kölcsönös szívességek és bókok viszonya. Az ilyen kapcsolatok azonban felszínesek, és nem érdemlik meg a barátság nevet.

Minden emberi kapcsolatnak lényeges része, hogy szükség esetén a két fél bírálja egymást. Enélkül minden kapcsolat sekély vagy sikertelen.

A kritika a vezetés, illetve a hatalom gyakorlásának egyik formája. Ami nem más, mint kísérlet arra, hogy előre megfontolt módon befolyásoljuk az eseményeket. Azért bírálunk, hogy megváltoztassuk valakinek az életét. Természetesen a befolyásolásnak nem egyetlen s nem is a legmagasabb rendű módja a kritika. Lehet befolyásolni példával, javaslattal, példázattal, jutalmazással, büntetéssel, tiltással vagy engedélyezéssel, tapasztalat révén, szervezéssel stb. A hatalom gyakorlásáról köteteket lehetne írni. Mi azonban beérjük azzal, hogy azt mondjuk: aki szeret egy másik embert, annak gyakorolnia kell ezt a művészetet, mert ha valakit érdekel egy másik ember lelki fejlődése, akkor fel kell készülnie arra, hogy az adott pillanatban a lehető legmegfelelőbb módon segítse azt elő.”

(M. Scott Peck: A járatlan út)

Ez persze nem teljesen így van, ugyanis a barátság alapja egyben a kölcsönös egyetértés és a segítség is. Barátságban mindkét fél egyenlő, és egyik sem áll felette a másiknak, csak arról lehet szó, hogy amíg az egyik magán alul van, addig a másik erős, de ez nem a hatalom, hanem valami más... (a szerk.)

Megkapni

“Csak két tragédia eshet meg egy emberrel élete során. Az egyik az, ha nem kapja meg, amit kíván, a másik az, ha megkapja.” (Oscar Wilde)

Hétvége

Komoly beszélgetéseken vagyok túl ezen a hétvégén, pedig akivel igazán kellett volna vagy inkább szerettem volna, azzal nem is váltottunk szót, mert nem akartam őt zavarni a halottak napja miatt. Sokfelé jár még mindig az agyam, azt hiszem már nem sokáig vagyok veletek fizikai valómban. Tegnap fürdés közben arra jöttem rá, mikor már a jéghideg vízben ültem órák óta, hogy nekem már nem jó itt. Nem érzem jól magam a bőrömben és ez szerintem kihat a környezetemre is. Sajnos rajtam mindig-minden meglátszik. Azon gondolkodtam, talán jó lenne messze menni innen és megint mindent újrakezdeni tiszta lappal. Vajon sikerülne? Biztosan. Hiszen fiatal vagyok még, egyesek szerint túlságosan is. Nekem még könnyen megy a váltás, ezzel régebben sem volt gondom, megszületett egy gondolat a fejemben és barátságokat, kapcsolatokat zártam le örökre magamban és soha többet nem néztem hátra. Talán most is ezt kellene tennem, mert már valóban semmi sem az igazi. Arra jöttem rá a kádban, hogy mostanában csak úgy vagyok. Semmi különös. Csak vagyok. Teszem a dolgom, dolgozom, kapcsolatokat teremtek és fejezek be, egy keveset pihenek, aztán elölről az egész. Azt vettem észre, hogy már nem tervezem a holnapot. Csak úgy jön magától, én meg megélem, úgy ahogyan azt a Jóistenke elém tárja. Nem érzem a lehetőség semmiben, nem látom a jövőt és ami talán a legszomorúbb, hogy most már nem is érdekel. Jöjjön, aminek jönnie kell, állok elébe. Kaptam már rengeteg pofont és még fogok is biztosan, egy-kettő ide vagy oda már nem számít. Hiszen az élet erről szól, nem? Évtizedeken keresztül csak álljuk a sarat, kapjuk a pofonokat és ha belevegyül némi öröm, boldogság, akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Mennyi, de mennyi olyan ember van a környezetemben, akik folyamatosan csalódnak az életben és mégis. Keresik tovább az utat, küzdenek, de már maguk sem tudják, hogy miért, talán csak azért, mert már megszokták. Édesanyám azt mondta egyszer, hogy az élet folyamatos küzdelem. Akkor még nevettem rajta, mert diákként nem volt gondom semmire, de most már tudom, hogy nagyon is igaza volt. Csak a sok szélmalomharc fárasztó. Fájóan fárasztó. Állandóan küzdeni márpedig nem lehet, talán ezért is vagyok mostanában semmilyen. Azt érzem, hogy mikor már kezdene rendbe jönni minden, valami mindig beüt, hogy nehogy jól érezzem magam. És kezdhetek mindent felépíteni újra. Újra és újra. Ez egy ördögi kör, amiből már nincs erőm kiszállni, ezért lehet, hogy a legkönnyebb utat választom. Elmenekülök. Ahogy szoktam. Megszoksz vagy megszöksz. Találó volt a szlogen. Talán az utóbbi inkább, most már. Nem tudom. Még mindig nem tudom. Próbálok most mindent és mindenkit kívülről szemlélni, s csak hagyni, hogy sodorjon az a bizonyos ár, talán újra partra vet majd valahol...



ÉS: Gyújts egy gyertyát azokért, kik nem lehetnek már veled; A gyertya lángjába nézve kedves arcok köszöntenek...

Mindazoknak akik ezekben a napokban is - csakúgy mint én -, megemlékeztek elhunyt szeretteikről, családjukról, barátaikról:

"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."

Scott, Henry

Delhusa Gjon

Talán éppen aktuális a "Celeb vagyok" c. műsor miatt is. Nehéz megítélnem Delhusa Gjon-t. Emberként vagy csapatjátékosként talán nem a legjobb, de ez a szám is sok mindent elárul róla. Azért tudott ő valamikor. Csak ezt sajnos fel is emlegeti sűrűn...



Update: És még egy kis romantika-nosztalgia.
Egy utolsó tánc, ami után már nem érdekel kié leszel, de az utolsó tánc még jár nekem!!!

My way - "A saját utamon"

És most közeleg a vég
Szemben állok az utolsó felvonással
Barátaim, azt mondom tisztázzuk

Tisztázni fogom a helyzetet, amiben biztos vagyok

Egy teljes életet éltem

Megjártam minden egyes főutat
És több, sokkal több ennél, hogy
A saját utamat jártam

Gondok...Volt egy kevés
De újra kevés van, említésre sem méltó
Megtettem, amit megtudtam
És te végignézted ellenvetés nélkül

Megjártam minden kijelölt utat
Óvatos lépésekkel jártam minden egyes ösvényen
De több, sokkal több ennél, hogy
A saját utamat jártam

Igen, voltak idők, biztosan tudod,

Mikor kicsivel többet rágódtam a dolgokon
De mindenen túl vagyok, ami kétséges volt
Felfaltam,és kiköptem
Szembe szálltam mindezzel, és felette álltam

És a saját utamat jártam

Szerettem, nevettem és sírtam
Felülkerekedtem a hibáimon, az elveszett részeimen

És most, hogy a könnyeim alábbhagytak
Rátaláltam mindenre, ami szórakoztató

Azokra a dolgokra, amelyeket megtettem
És elmondhatom, nem szégyellem
„Oh, nem, nem, én
A saját utamat jártam”

Milyen egy ember? Mire vágyik?
Ha nem önmaga, akkor nincs semmije
Elmondani a szavait, az igaz érzéseit

és nem azokat a szavakat, melyeket elrejt
A sikereket, amikért én is élek –

És járni a saját utamat!

Lovers in the wind - vegyes érzelmekkel

Nagyon nagyon sokat gondolkodtam ezen a videón, hogy felrakjam-e vagy sem. Tulajdonképpen egy régi, nagy kedvencem, de nagyon vegyes érzelmeket vált ki belőlem mindig. Egy szomorú szakítás és korszak végét jelentette valamikor, tavaly októberben pedig egy nagyon szép, elkövetkezendő egy év eljövetelét jövendölte nekem. Hálás lehetek érte és talán hálám jeléül most fel is raknom nektek, megosztom veletek, hátha bennetek is megindít valamit, hátha most egy új, még ragyogóbb korszak veszi ezzel kezdetét. Talán itthon, talán máshol, ez is kiderül nemsokára...

Te mit akarsz?

Nem értem

Igazából magam sem értem, hogy mi történik velem. Talán valamin változtatnom kellene. Biztosan. Mostanában úgy érzem, nincsenek körülöttem rendben a dolgok. Nem tudom, hogy miért van így, de ez tény. Most megpróbálok logikusan gondolkodni.

Az, hogy a magánéletem nincsen rendben, ahhoz már kezdek hozzászokni. Erről tudom, hogy az én hibám, mert vagy olyanba szeretek bele, aki nem viszonozza, vagy olyanba, aki viszonozná, csak nem pont akkor és ott, vagy esetleg nem szeretek bele abba, aki megérdemelné. Na mindegy, ez bonyolult. Most már nem akarok ilyen rohadt lelkizős lenni, hagyom a francba az egészet, csak magamat eszem folyamatosan. Oké. Ez már tudatosult bennem. Ellenben arra döbbentem rá, hogy a nőket sosem fogom tudni megérteni igazán. Azt hiszem anyámnak igaza volt. A nőknek semmi sem jó. Ha ilyen vagyok, akkor olyan legyek, ha olyan leszek, akkor meg miért nem tudtam ilyen maradni. Kész. A minap egy nagyon kedves ismerősömmel (nő) beszélgettem ezekről a dolgokról. Olyannyira vicces volt, mint egy filozófus vagy egy szociológus. Szépen rávilágított azokra a dolgokra, amiket valószínűleg már magamtól is tudtam, mégis csak akkor tudatosult bennem. Például arra a szomorú tényre, hogy én már arra sem vagyok jó, hogy a lehető legkellemesebb módon használjanak, hogy engedjem használni magamat. De ez tényleg hihetetlen. Eddig azt hittem, jó szerető vagyok, de most ennek az ellenkezője is bizonyosodni látszik. Most komolyan. Valóban nem vagyok jó már alkalmi szeretőnek sem??? Hát valaki, akinek ezzel kapcsolatban van valamilyen tapasztalata, legyen már olyan kedves és hívjon fel, vagy írja már meg, hogy ez tényleg így van-e, mert menten kimenekülök a világból! Ha így van, akkor azt is tudni szeretném, mert akkor soha többé nem túráztatom magamat feleslegesen. Idáig szentül meg voltam győződve arról, hogy ha már nem is akar velem senki komoly kapcsolatot, legalább jól tudják magukat érezni velem. Még ha csak ideig-óráig is, de mindenkinek jó. Na totális káosz. Már ez sem megy. Pedig...

Aztán a munka. Valahogy nem találom a helyem, vagy inkább mások nem találják az enyémet, ezt nem tudom. Hát reggeltől-estig rohanok, dolgozok, teszem, amit kell és mégis kevés. Pedig esténként is, hétvégén is megteszek mindent, és pótolom azokat a dolgokat, amik a többi miatt lemaradnak hétközben. De már azt érzem néha, hogy ennek az égegyadta világon semmi, de semmi értelme, mert még be sem fejezem az egyik feladatomat, már ott egy másik. Reggel hattól, héttől kezdődően az egész napon általában egy rohanás vagy feladatok végeláthatatlan özöne, és sosem érek a végére. Kész. És ami a legborzasztóbb az egészben, hogy már nem merek napközben leülni beszélgetni egy pár percre, mert attól rettegek, hogy valaki, aki feladatot akar majd adni nekem, az pont akkor fog meglátni és joggal feltételezi, hogy nem csinálok semmit. Ezért aztán rám is testál egy újabbat. Sokszor már görcsbe rándul a gyomrom, amikor megszólal a telefonom, mert félek, hogy valaki egy pluszfeladattal megkeveri az egész elképzelésemet arra a napra. Persze ez így van nap, mint nap. Már hosszú hetek óta. Kicsit most már kezdek elfáradni, bevallom, bár ezt nehéz magamnak beismerni. Én meg nehezen mondok nemet. Mindig is nehezen tettem. Anyám ezt többször meg is nevezte hibámnak. Igaza volt. Aztán meg van itt most még más, nehezítő tényező is, ami akár boríthat is mindent, ami idáig volt. Akiknek kell, hogy tudjanak róla, azok tudják, hogy most mire gondolok. Nehéz, mert lelkileg most még ez a dolog is terhel. Nem is kicsit. Csak ezzel az a baj, hogy ez rányomja a bélyegét az egész napomra és éjjelemre is. Nem nagyon tudok aludni és ez gond. Mert már látszik is. De talán ezt is meg tudom oldani egy baráti segítséggel. Meglátjuk.

És végül még sorolhatnék pár dolgot, úgy mint például a szüleimmel való, nagymértékben javítandó kapcsolatot, a már-már reménytelennek tűnő lakáshelyzetemet, pillanatnyinak tűnő anyagi zavarokat, a szórakozás, kikapcsolódás teljes hiányát vagy éppen a hivatalos státuszom hiányát a magáncégben, esetleg még annyit, hogy: Köszi, Jancsi, ezt most jól csináltad...

Amúgy meg? Nem értem ugyan a körülöttem zajló dolgokat továbbra sem, de:

Köszönöm szépen jól vagyok, ha kérditek, nincs semmi különös, csak kicsit fáradt vagyok, meg kimerült, de ez is elmúlik majd, és tudom; menjek én a fenébe, mert megint hülyeségeket írkálok, hülye vagyok, csak isten bocsássa meg nekem, de most nem arra van szükségem, hogy ezt meg is mondjátok nekem...

Értékes vagy

"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között.
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel
és a társaság a biztonsággal.
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó.
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével.
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd ,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a
napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveld hát saját kertecskédet,
magad ékesítsd fel a lelked,
ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És tanuld meg, hogy valóban nagyon sokat kibírsz.
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes. "

Veronica A: Schoffstall

Ezt már tényleg nem...

Négynapos hétvége, de jó. Már vártam. Gondoltam pihenek kicsit, hazamegyek, sokat alszom, tévézek, kirándulok, miegymás. Egyszóval kikapcsolódom. Aztán jöttek sorba a dolgok. Csütörtökön megemlékezés, kötelező megjelenés, feladatok. Ez még rendben is volt, mert erre azért számítottam. De, hogy pénteken konferencia, szintén feladatok, teendők sokasága, arra nem. Este nyolcra végeztem. Jól van letudtuk ezt is, nem is volt annyira rossz, csak már megint nem tudtam pihenni. Erre otthon mi fogadott? Fürdőszoba átalakítás, kádcsere, csempézés, egyebek. Mondanom sem kell, meló ezerrel reggeltől-estig. Hát ezt már tényleg nem hiszem el. Mikor fogok én mondjuk aludni egy jót??? Talán majd a sírban. Ott aztán lesz elég időm, az igaz. Akkor majd legalább gondolkodnom sem kell majd, nem fog "kattogni" az agyam a sok hülyeségen, csak az alvásra fogok koncentrálni. Meg az apró állatkákra maximum...

Novella a szeretetről

http://www.fileden.com/files/2007/8/28/1388685/Novella%20a%20szeretetr%C5%91l.pps


,,,

Ismerős idézet

“Az élet folyamatos tanulás, és az egyik tantárgy, amit meg kell tanulnunk: az emberi kapcsolatok. A világegyetem adja fel a leckéket. Ha nem tanulunk meg egy leckét, akkor azt újra feladja nekünk. Néha osztályt ismétlünk ugyanazzal a személlyel, néha pedig egy új emberrel, de a régi problémával.”

(Andrew Matthews)

Gábor arkangyal trombitája

Egy kolostorban élt egy pap, aki minden este a saját kádjában szokott fürdeni. Ebben egy apáca segített neki, akinek az volt a feladata, hogy a mindennapi fürdésnél az atya segítségére legyen.
Egy reggel ez a nővér találkozott a zárdafőnök anyával, és így szólt hozzá:
- Tisztelendő anyám, üdvözültem!
- Hogyan történt ez a nagy esemény, kedves nővér?
- Tegnap este, miközben József atyának segítettem a fürdésnél, megfogta a kezemet és a lába közé tette, és azt mondta, hogy amit fogok, az a mennyország kulcsa, és ki kellene próbálni az én záramban, hogy lássuk, megnyílnak-e a paradicsom kapui és üdvözülök-e.
- A vén gazember! - mondta a tisztelendő anya. - És mi történt még?
- Hát, kipróbáltuk a zárat, az atya azt mondta, eleinte kicsit fájni fog, mert a mennybe vezető út nehéz és fájdalmas, de a végén nagy gyönyört fogok érezni.
- A vén kurafi! - kiáltott fel a tisztelendő anya. - Engem meg azzal hitegetett, hogy az Gábor arkangyal trombitája és 20 éve fújatja velem...

Pont egy éve

Furcsa évforduló ez a mai. Pont egy éve. Mintha még ma is abban a füstös kocsmában ülnék, ahol először meghallottam a hangodat. Korábban már láttalak többször is, de álmomban nem gondoltam, hogy így lesz. Pont egy éve. Szemtelen voltam és megpróbáltam, pedig magam sem hittem benne teljesen. Aztán persze annál jobban. Pont egy éve. Istenkém, mennyi minden történt azóta, mennyi mindent átéltünk. Közösen is és külön-külön is. Volt benne minden. Pont egy éve. Úgy éreztem mintha már ezer éve ismernénk egymást, pedig csak pár perce beszélgettünk. Aztán később rájöttem, hogy miért. Megláttam, hogy Te milyen is vagy. Megtaláltam a lelki társam benned. Pont egy éve. Akkor lettem beléd szerelmes, de hamar rá kellett jönnöm, hogy bár te is szeretsz engem, az nem ugyanolyan. Ezért elzártalak a szívem legmélyébe az összes emlékünkkel együtt. Pont egy éve. Elfogadtam a helyzetemet, már nem vergődök, mint a partra vetett hal. Csak az fáj, hogy már alkalmanként sem működik köztünk a dolog. Pedig azt hittem legalább ennyi megmarad nekem belőled. Pont egy éve. Az idő múlik, de a hiányod nem. Hiányod olyan, mintha egy tört forgatnának a szívemben. Fáj és éget a magány. Pedig nem kellene így lennie. Legalább akkor nem, mikor együtt vagyunk. Úgyis oly kevés.

Néha azt kívánom, bárcsak hamar elfelejtenélek, hogy ne kínozzon ennyire az emléked, de hamar el is kergetem ezeket a gondolatokat. Hisz Téged megismerni, Téged szeretni, Téged ölelni és csókolni, Veled lenni a legjobb dolog, ami valaha történt az életemben. Én mégis hagytalak elmenni... máig sem értem, hogy miért vagy hogyan történt.

Tudod, szeretem az életet, de minden nap hétköznap. Boldogság nincs, csak boldog pillanatok. Jó lenne, ha ezt Te is látnád és nem csak miattam, hanem magad miatt is és mikor alkalmunk van rá, tudnánk egymásnak boldog pillanatokat okozni még a legnagyobb bajban, válságban is, mert tudom, hogy képesek vagyunk rá.

Elfogadtam a sorsom, így sorsom lett. Méghozzá olyan, amilyet rám a Jóistenke kiszabott. De ez nem jelent rosszat. S ha egyszer Te is képes leszel elfogadni, akkor talán lesznek még boldog perceink, óráink, mindentől és mindenkitől függetlenül. Hiszem, hogy így lesz, mert Én nem enged elszakadni azt a szálat...

“Az élet folyamatos tanulás, és az egyik tantárgy, amit meg kell tanulnunk: az emberi kapcsolatok. A világegyetem adja fel a leckéket. Ha nem tanulunk meg egy leckét, akkor azt újra feladja nekünk. Néha osztályt ismétlünk ugyanazzal a személlyel, néha pedig egy új emberrel, de a régi problémával.”
(Andrew Matthews)

Dobrády Ákos : Hallgass a szívedre

http://www.fileden.com/files/2007/8/28/1388685/09%20-%20Hallgass%20a%20sz%C3%ADvedre.mp3

Én már látom
Felismered ki vár
Mint senki ezelőtt
Most úgy kíván
Ha szárnyai lehetnének
Elrepítene téged
Messze földön járhatnánk

Hol nem futnál már többé a múltad elől
Hol vágyaidnak új élet új utat tör
Nem kell hogy félj
Hogy karomba térj távol mindentől
Miért is titkolnánk
Ezer évig vártunk végre ránk talált
Most választhatnánk

Azt mondom szívedre hallgass meglátod
Minden álmot egy perc és valóra vált
Hallgass a szívedre nem kell megbánnod
Itt van már a pillanat mit régóta várt

Egyedül jársz az utadon (egyedül jársz az utadon) - Várok Rád
Egyedül várlak szabadon (egyedül várlak szabadon) - Várok Rád
Amíg élek én várok Rád
Igen vad szerelem, Sose volt azt hiszem, Igen vad szerelem, Csak bízz bennem...

Ugye látod
A szenvedély mi vár
Majd mindent elsöpör
Mi útjában áll
Olya gyenge a szív
Az ösztönnel erőtlen harcot vív

Mert van hogy az ember nem térhet ki a sorsa elől
Mit éveken át épít jön más összetör
De nem kell hogy félj
Most kapunk egy esélyt az élettől
Miért is titkolnánk
Ezer évig vártunk végre ránk talált
Most választhatnánk

Azt mondom szívedre hallgass meglátod
Minden álmot egy perc és valóra vált
Hallgass a szívedre nem kell megbánnod
Itt van már a pillanat mit régóta várt

Egyedül jársz az utadon (egyedül jársz az utadon) - Várok Rád
Egyedül várlak szabadon (egyedül várlak szabadon) - Várok Rád
Amíg élek én várok Rád
Igen vad szerelem, Sose volt azt hiszem, Igen vad szerelem, Csak bízz bennem...

Csak bízz bennem (csak bízz bennem…csak bízz bennem)

Azt mondom szívedre hallgass meglátod
Minden álmot egy perc és valóra vált
Hallgass a szívedre nem kell megbánnod
Itt van már a pillanat mit régóta várt

Egyedül jársz az utadon (egyedül jársz az utadon) - Várok Rád
Egyedül várlak szabadon (egyedül várlak szabadon) - Várok Rád
Amíg élek én várok Rád
Igen vad szerelem, Sose volt azt hiszem, Igen vad szerelem, Csak bízz bennem...

Mostantól megmondom kivel

Szerencsesüti

Bizonyára már mindannyian hallottunk a szóban forgó kínai szerencsesütiről. A szerencse-sütemény még a 13-14. századból ered, amikor Kína a mongolok fennhatósága alá tartozott. Ebben az időben hagyományos lótuszdiópasztából készítettek hold alakú sütiket, melyekbe rejtve továbbították a megszállók elleni szervezkedés titkos üzeneteit. A hold alakú süteményt, mint titkos üzenetek vivőjét, a lelkes hazafi és forradalmár Csu Jüan Csang terjesztette el (taoista papnak álcázva járta a városokat), aki tudta azt, hogy a mongolok nem kedvelik a lótuszdiópaszta ízét. A titkos üzenetek segítségével szervezett felkelés sikeres volt, és a híres Ming dinasztia kora is ezután kezdődött.

Az üzenet sokszor egyértelmű, másszor titokzatos. Azt mondják, hogy a szerencse süteményt mi választhatjuk, az szerencsesüti üzenetét nem. Ebben van valami.

S, hogy miért aktuális most nálam a téma? Egy kolléganőm búcsúbuliján azzal kedveskedett nekünk, hogy apró süteményekbe üzeneteket rejtett, majd egyenként húznunk kellett belőle. Így a szerencsesütit mindenki magának választotta, az üzenetét nem. Izgatottan bontogattam, hogy vajon számomra mit tartogat, majd miután elolvastam, döbbentem ültem percekig. Íme:

"Ne gondold, hogy szegény vagy, mert nem váltak valóra az álmaid, csak az az igazán szegény, aki soha nem is álmodott."

No comment.

A hétvége emlékére, amit mindenki úgy értekelhet, ahogyan csak szeretné.



Ha csak egy kicsit is jó volt, akkor már megérte. Legyetek boldogok, egészségesek és szeressétek egymást, csak szerelmesek ne legyetek soha...

Tanmese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 4 ember. Név szerint: Mindenki, Valaki, Senki és Bárki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akadt egy fontos munka, amit sürgősen meg kell csinálni. Mindenki biztos volt benne, hogy Valaki megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, viszont Senki sem csinálta meg. Valaki dühös lett emiatt, mivel az Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná, és Senki nem vette észre, hogy Mindenki kerüli a munkát. Végül Valaki lett az, akit Mindenki okolt, amiért Senki nem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna...

Kihagytam pár napot. Nem is bánom. A helyzet azóta sem javult túl sokat. Sőt. Több idegeskedés, gond és kevesebb alvás, pihenés. Nekem most ez jut. Persze tudom, én ezt vállaltam, akkor csináljam is. Ezt mondták a kiképzőim is anno.
- Anyuka írta alá a papírt? NEM? Akkor csinálja... (vagy szereljen le - tette hozzá ordítva)
Hát néha bizony jó lenne leszerelni végre. Pedig azt üvöltötték akkoriban a fejembe, hogy:
- Tegyen boldoggá a munka! - ez akár még lehetne is így, még ha kicsit a mondat egy másik, nem éppen kellemes, de mindenképpen ismerős felirat alapján születhetett meg a kiképző agyában, miszerint: Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz - Auschwitz)

Hát így állunk. Persze Tamás szerint: nyugalom, mert a hosszú élet ritka. Ő már csak tudja. A minap pont a takarító mondta azt - miután 47 kávéscsészét mosogatott el -, hogy ezek majd 35 évesen úgyis lefordulnak a számítógép elől, aztán tervezhetik az életüket az agyvérzés után. Köszi. Azért van benne valami. Mostanában nem is érzem magam annyira jól. Néha hevesen ver a szívem és elfog a remegés. Remélem nem vagyok pánikbeteg, bár a múltkor az orvosi vizsgálatokon megkaptam a magamét. A szemész azt mondta, hogy szürkületben már nem menne át előttem a járdán, az EKG-s nő pedig háromszor mérte meg a vérnyomásomat, mert nem hitt a szemének. Arról nem is beszélve, hogy néha kihagy a szívem is. Ez mondjuk érthető, mert hajlamos vagyok nagy érzelmi hullámokat meglovagolni. Na jó, talán majd ez is rendbe jön egyszer. Az egyik biztonsági őr barátom, mikor hétvégén bementem pakolászni a munkahelyemre, széles mosollyal az arcán, így szólt:
- Neked sincs családod mi?
Mondom, nincs. Erre kinevet. Persze neki sincs. Így hát nekünk, család nélkülieknek ez a sorsunk. Tesszük a dolgunk egy szebb és jobb élet reményében, aztán majd meglátjuk, hogy alakul. Addig is meghúzom magam és örülök annak, hogy van hol aludnom, van mit csinálnom, és hogy nem halok éhen. Ez is valami.

Tudod, mi a bánat?

Tudod mi a bánat?

Várni valakit ki nem jön el többé,
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit, ki nem szeret téged
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek,
Kergetni egy álmot, soha el nem érni
Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet
Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet,
Szavakat idézni, mik lelekedre hulltak
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni
Mással látni meg őt és utána fordulni
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni, sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat
S imádkozni,
Hogy sose tudja meg
Mi is az a bánat.

Elkeseredett vagyok. Bánattal van teli a szívem. Egyre több barátomat, kollégámat vesztem el - fizikailag és lelkileg is -, miközben szinte semmi sincs rendben körülöttem. Csak tudnám, hogy meddig tart ez még vagy hogy mikor lesz vége. Most egy kicsit kétségbeesett és bánatos vagyok, de talán ez is véget ér egyszer...

Gondolatindító képidézetek

A barát az az ember, aki előtt lehet hangosan gondolkodni...

Merj álmodni

"Álmodj, mintha örökké élnél,
És élj úgy, mintha nem lenne holnap..."

Mert álmodni igenis fontos. Álmok, vágyak nélkül nem létezünk. Vagyis mégis, csak éppen nincsenek akkor olyan dolgok az életünkben, amiket el szeretnénk érni, meg szeretnénk szerezni. Márpedig célok nélkül értelmetlen minden. Merjünk nagyot álmodni! Álmok nélkül hol tartanánk? Még mindig a sötét középkorban.

Sokan rólam is azt tartják, hogy javíthatatlan álmodozó vagyok. Pedig csak megtanultam értékelni az élet legapróbb örömeit is. Hiszen annyi rossz dolog, csalódás, kudarc ér minket nap-mint-nap, és olyan kevés öröm, boldogság adatik meg. Egyszer azt gondoltam, ha megtanulom élvezni a percet és azokat az apróságokat, melyek körülvesznek, talán el tudom nyomni a keserűséget, bánatot. Talán így is van. Ha rámosolyogsz valakire, az visszamosolyog. Ha megnevettetsz valakit, később majd te leszel mulattatva. Ez így működik. Ha pozitív vagy, veled is azok lesznek.

Egyszer olvastam egy könyvet, az volt a címe: Oké vagyok, Oké vagy. Ez nagyjából erről szólt. Ha magadban rendben van a te kis lelkivilágod, hidd el megváltozik körülötted minden. Még akkor is így lesz, ha ez már százszor vagy ezerszer nem így lett. Amit ma gondolsz vagy teszel, az határozza meg a holnapodat. Ezért legyél hálás mindenért és köszönj meg mindent, amit eddig ettől az életedtől kaptál...

Egy örökzöld

Én, a Róka

Sokáig azt gondoltam, hogy a Kis Herceg csak egy aranyos elbeszélés, amely persze azon túl, hogy mulatságos és tanulságos, nem több, mint egy mese. Aztán évekkel ezelőtt, miután felnőtt fejjel újra elolvastam, meghallgattam, rá kellett döbbenem, hogy sokkal több annál. Rengeteg mondanivalót tartogatott és tartogat még most is számomra, amelyek mellett most sem tudok elmenni szó nélkül.

Azt hiszem az, ha valakit kellőképpen szeretek, önmagában nem elég. Azt szavakkal is éreztetni és tettekkel is bizonyítani kell. Ha azonban ezt megteszem, onnantól kezdve ettől nem tágítok, nem tágíthatok. Ez egy kicsit olyan, mint Saint-Exupéry Kis Hercegében a Róka esete.

"– Isten veled – mondta a róka.
– Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
– Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
– Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.
- - Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse."

Szóval ha megszelídítelek - ha sikerül -, akkor felelős vagyok érted is és magáért a tettért is. Ha szerelmet ébresztek benned - ha elérem -, akkor hát felelős vagyok azért, hogy az ne maradjon viszonzatlan. Ha pedig te vagy aki nyitsz felém, nekem az a dolgom hogy azt befogadjam, vagy legalábbis ne bántsalak meg, ha mégsem TE vagy az igazi...

"- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni."

Természetesen. Csak sajnos elfelejtettünk már a szívünkkel keresni. Inkább átböngésszük mind az ötezret ahhoz, hogy megtaláljuk azt az igazit, aztán pedig óriásit csalódunk, mikor nem találjuk, pedig néha csak le kellene tekinteni a lábuk mellé a talajra, mert ott van az a satnya kis rózsakezdemény, akin még a legelején átsiklottunk, mondván az úgysem az igazi...

"Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér mint ti valamennyien, mert ő az akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a 2-3-at, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám."

Aki érdemes rá, abba beleölöd akár az egész életedet is, pont azért, mert megérdemli. Nem számít, hogy mások számára nem érné meg a fáradtságot, te megteszed, mert ő a tiéd. De úgy igazából. Talán ugyanolyan mint száz másik, mégis egyedülálló. Számodra. Neked.

Egyszóval a kis herceg nem gyermek. Ahogyan megismerkedik a felnőtté válás keserűségeivel, a felelősség és az igaz szeretet, ragaszkodás kérdésével, fájó a felismerés, hogy miközben barátra lelt idelent a földön, hiányzik a rózsája a B-612-es bolygón.

Mindenesetre ne feledjük, hogy: "Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen egy példányban létezik csillag milliókon - ez épp elég neki, hogy boldog legyen..."

http://www.fileden.com/files/2007/8/28/1388685/07.mp3

"Ma éjszaka ne gyere el,,,
olyan leszek majd,,,
mintha valami bajom volna,,,
egy kicsit mintha meghalnék,,,
de azért ne gyere el,,,semmi szükség, hogy végig nézd..."

Egy kicsit még tétovázott, aztán fölállt. Lépett egyet. Én moccanni se bírtam.

Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt...