BKV, Okmányiroda, SZTK, halál... - a jóistenke mentsen meg már végre!

Reggel ismét a nyakamba vettem a várost, hogy elintézzem végre a jogosítványom meghosszabbításához szükséges orvosi vizsgálatokat, valamint az ehhez kapcsolódó okmányirodai teendőket. Gondoltam, ez utóbbit rendezem le először, mert hát a kedves körzeti orvos - persze csak az én érdekemben és a gyorsítás végett -, már a múlt héten kiállította az egészségügyi alkalmassági papíromat, pontosan tíz évre, ahogy azt kell, miután megválasztottam őt háziorvosomnak és leszurkoltam neki a hatezret. Aztán azért még odaadta a beutalókat, hogy legyen valami kivizsgálás is, de közölte, hogy ha nem csinálom meg záros határidőn belül, ő azért elég intenzíven fog majd engem keresni és persze a közlekedésügyi hatóságnál is visszavonatja az engedélyem, úgyhogy mondom ezzel az emberrel sem fogok packázni, ezt is egy füst alatt rendezem ma. Tudtam, hogy ha nem érek ki már időben az okmányirodába, akkor esélyem sincs sorszámra, csak több órás várakozásra és rejtvényezésre, valamint biztos voltam abban is, hogy problémáim lesznek még a BKV átszervezései miatt is. 'Nem baj' - gondoltam, legalább újra megtanulom a pesti közlekedést. Persze. Jóhiszeműen azt hittem, hogy mivel a villamos kötött pályás, ezen nem változtattak, de itt ért az első meglepetés. Amelyikre felszálltam, az csak az útvonal feléig vitt, aztán közölte, hogy ő az "A" jelzésű és végállomás. Fasza. Leszállás, a megállóban már több száz kiábrándult arc, megy az idő, az iskolások száma meg egyre csak nő. A következő járaton már mint a heringek álltunk, mondanom sem kell, de azért a bunkója még feltolakszik a haverjával; Ugye mondtam, hogy elérjük, vazze'! felkiáltással. Ekkor már csak egy lábon állok. Az átszállásnál mondjuk csak tizenöt percbe tellett, mire kiderítettem, melyik busz visz tovább, és mint utóbb kiderült, az is más útvonalon közlekedik.

Meglepetésemre azonban a vártnál kevesebben várakoztak az okmányirodában, hamar sorra kerültem, kedvesek is viselkedtek velem, főleg miután itt is leszurkoltam négyezret. Csak azt sajnáltam, hogy nem tarthattam meg a régi jogosítványomat, még érvénytelenítve sem. Azt mondta a vastagon rúzsozott ügyintéző, hogy ez az egyetlen okirat, amit nem lehet visszaadni. Hát jó. Ha nem, hát nem. Amúgy is szét volt már szakadozva, meg hát ifjúkori fényképem is elmozdult már a helyéről. Egyszóval rendben ment minden, egyedül csak a bejárat közelében ülő, középkorú, pongyolás nőt nem értettem igazán, hogy miért folytat olyan hangosan magánbeszélgetéseket a mobilján, hogy mindenki hallja, pláne, hogy ő okmányirodai alkalmazott. Persze az is lehet, hogy ő a vezető, mert úgy leteremtette a biztonsági őrt meg az ellátmányozási osztályt telefonon, hogy nem rendeltek ballonos vizet, hogy azt nem tették zsebre. Végülis folyamatos mosolyt csalt a várakozók arcára, főleg, hogy megtudtuk, holnap zöldbabfőzeléket fog főzni és, hogy a jövő heti esküvőre is megvan már a nászajándéka.

Hurrá! Irány az orvosi rendelő! Kicsit úgy éreztem már magam, mintha a monopoly-ban lépkednék mezőről-mezőre, és erre még inkább ráerősített a kartonozó, ahol a beutalókat szorongatók több körből kimaradtak. A két adminisztrátor hölgy gyakorlatilag a munka temetésére díszruhában mentek volna el, ráadásul olyan minősíthetetlen hangnemben kommunikáltak mindenkivel, hogy elgondolkodtam azon, kell-e ez nekem. Dehát ez sajnos elkerülhetetlen, ha be akarok jutni mondjuk a szemészetre, egy kicsit olyan, mint a pokol kapuja, és az üvegkalitkában ülő pedig, maga Kharón, az alvilág révésze, aki átvisz a túlpartra. Próbáltam mosolyogni, vicceskedni, mindhiába. Ráadásul még a nevemet is elírták a beutalón, ez bizony komoly bonyodalom. Hűha! Sose jártam még náluk? Ajjaj. Akkor még a rendszerbe is fel kell vinni engem, egyszóval extra problémás ügyfél vagyok, úgyhogy miután végeztek velem, menjek oda, ahova akarok, mert ők már megtettek mindent értem. Ha esetleg még beteg is lennék, bizonyára egy spontán öngyógyulást is kellene produkálnom, bár valószínüleg az sem hatná meg őket, jöhet a következő! Azt hittem a Styx folyón átjutva már csak jobb lehet, mert hát ugye a pokolban azért sok a barát, de ez sem jött be. Nem hazudok, olyan hosszasan megvárakoztattak, hogy elaludtam a rendelőben. Nem mondom, jót tett a többórás alvás, talán még horkoltam is - bár senki nem bökött oldalba -, de valahogy nem ebben a formában vágytam rá. Ráadásul megint el kellett játszani az akarok-nem akarok szemüveget formációt, mert hát ugye távolra nem vagyok túl jó, viszont közelre annál inkább! Hol kell aláírni? Már mentem is, kézcsókom! Vissza Kharónhoz, hogy bejegyezzen EKG-ra is. Hatvannégyen előttem, vannak akik már kapásból be is fekszenek, pedig reggel csak egy laborra jöttek el a munkából. Sorra kerülök, aztán az az igazi kárörvendő mosoly (hehe, most jól kicseszek veled, te kis butus, veled nincs is munkám-arckifejezéssel társítva), mert ma nincs is EKG, csak holnap délután. Tessék visszafáradni holnap Jancsi bácsi! - üvölti ki a üvegkalitkából. Öröm a tetőfokon, holnap elölről kezdődik minden. Megfogadtam. Soha nem öregszem meg, és ha véletlenül ez mégis bekövetkezne, akkor soha nem leszek beteg...