A visszatérés öröme

Hosszú, magányos és önkéntes száműzetésem után újra itt. Sok minden történt tavasz óta, le sem lehet szinte írni. Öröm-boldogság, vidámság-szomorúság, nagy találkozások és elválások, veszekedések és nevetések, így telt az elmúlt időszak. És hogy most mi van? Azt hiszem megint kezdem megtalálni az utam, amiről majdnem letértem. A dolgok rendeződnek és értelmet nyernek újra. Ami fájdalom volt, mára már csak emlék, ami öröm ért, azt pedig itt őrzöm a szívemben még a mai nap is. Szóval ami volt, elmúlt, de nem bántam meg és nem sajnálom életem eddigi egyetlen percét sem. Vagyok olyan bolond, hogy azt gondoljam; ha újrakezdhetném, mindent ugyanígy csinálnék, hiszen nem kényszerített senki, tettem, amit tenni akartam...

S ahogy írtam már, megtanultam elfogadni a sorsomat, de hát nem tehetek róla, hogy mégis mindig küzdök ellene. :) Azt gondolom, hogy talán ennek is köszönhetem a folyamatos elmozdulásokat. Mert megtanultam harcolni. És nem adom fel sosem. Amíg a reménynek egy halvány sugara is él, úgy érzem érdemes menni tovább. Az eredményt pedig mindig elém hozza az élet. Váratlan helyzetek és szituációk sora, amelyeket nem láthatok előre, mégis megtörténnek, mikor újra az utamra lépek, mikor újra tudatosan egy célt lebegtetek magam előtt. Szerencsefaktor? Véletlen? Ezt én nem nevezném szerencsének, hanem inkább "bevonzásnak". S véletlenek márpedig éppen ezért nincsenek. Ami történik, az mind okkal van. Csak az a kérdés, hogy mikor jövök rá, ha egyáltalán rá is jövök valaha... Mindenesetre most érzem, hogy megint jó. Újra mosolygok és élem az életet, úgy ahogy azt kell. Hiszem újra, hogy ez pedig meghozza majd a várt eredményt.

Mert hiszen nem szabad elfelejteni, hogy Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél... :)

Másik widget

És újra tőzsde... :)

Európai Roma Nő Vagyok

Egy nagyon kedves ismerősöm - Anett -, aki az Amnesty International-nél dolgozik ajánlotta a figyelmembe ezt a videót, amelyet ők készítettek és raktak fel a youtube-ra. A kollégáim többségének már tovább küldtem véleményezésre, és mitagadás idáig csak pozitív visszajelzéseket kaptam, amit természetesen továbbítani is fogok Anettnek :))) Jó lett, HALLÓ!!! :D Tessék terjeszteni, mert legalább ennyit megérdemel a videó és az, amit képvisel! Íme:

Csakazértis

Kedves É.!

Sose hittem volna, hogy feladod. Pedig megtetted... Megértelek és mégsem. Elfogadom, de nem akarom elfogadni. Mert nem ilyennek ismertelek meg. Aki meghátrál. Tudom, hogy küzdesz és harcolsz a végsőkig is, ha kell. Olyan vagy, aki a jég hátán is megél és ha valaki le is taszítja őt a mélybe, ő felkapaszkodik újra. És újra. Most pedig döbbenten állok a dolgok előtt. Már benne volt a levegőben, tudtam is, hogy miért, de álmomban nem hittem volna, hogy ezért itt hagysz minket. Hiszen felvetted a kesztyűt, odaálltál. Ráadásul még sikered is volt. Nem is kicsi. Elismertek Téged. És az utóbbi időben már nem csak mi - a barátaid -, hanem már mások is. Tudom, még így sem kaptál kellő támogatást, olyan segítséget, amilyet Te szerettél volna, de ezt már tudhattad volna a legelején, hogy így lesz. Talán tudtad is. De belevágtál. És nyertél. Sok minden úgy alakult, ahogy Te szeretted volna és nyilván sok minden nem úgy, de akkor is.... Csakazértis!



Még számtalan lehetőséged lett volna változtatni. Számtalan sok kis trükk és okoskodás, amit meg lehetett volna tenni. Miért nem...? Tudom, hogy ezáltal talán olyanná válhattál volna, mint Ők, de talán nem. A cél szentesíti az eszközt, nem? Rengeteg dolgot elértél már az életben és rengeteg dologra jogosan lehetsz büszke. Te jó ember vagy. Minden értelemben véve. És mi pedig szeretünk Téged és kiálltunk volna melletted. Tudod, hogy így van, még ha jómagam kevés is lettem volna ehhez, de hát annyi problémát megoldottunk már, biztosan ezt is kezeltük volna. Valahogy. Tudod mi fáj csak igazán? Hogy fel sem hívtál. Hogy el sem mondtad személyesen. Tudom, hogy nekem nem volt szorosan közöm a dolgaidhoz, ezért nem is várhattam el, hogy így tegyél, de akkor is... Csakazértis!



És most hogyan tovább? Csak éljük az életünket és felejtsünk el Téged? Soha... Amíg élek, nem felejtelek el, ahogy ott állsz és nevetsz. Ahogy hatalmas szemeiddel csak ártatlanul pislogsz. Ahogy kétségbe esve keresed a piros nyaksáladat. Ahogy hülyeségeket suttogsz a fülembe vagy ahogy fejbe kólintasz, mert válaszolok is rá valami pimaszat... Szóval CSAKAZÉRTIS és SOHA!!! Sajnálom, hogy így alakult...

Millió puszi,
Janikától Neked

A nyolc Oscar és ami mögötte van

Ha engem kérdeztek, akkor ez a történet minden idők egyik legnagyobbika. Mindamellett, hogy tökéletes a szereposztás, és a helyszínválasztások, nagyszerű alakításokkal párosul a történeti, történelmi hitelesség. Az alkotás egyszerre szomorú és magával ragadó, odaadó és tragikus. Az indiai "Legyen Ön is milliomos" játékon és a főszereplő tragikus életútján keresztül betekintést nyújt a film India igazi arcába, a benne élők nyomorába, valamint legsötétebb bűnözői zugaiba is. Az utcagyerek pedig, aki képes megnyerni a játék fődíját, reményt ad egy egész országnak, sok mindent bebizonyít válaszaival az embereknek. A gyermekkori szerelem pedig - ami végigkíséri őt útján mindvégig -, megmutatja nekünk azt, hogy akármi is történjen velünk az életben, a szerelem örök és sosem múlik el, ha az egyszer megérintett minket...



A nyolc Oscar és a négy Golden Globe díj szerintem teljesen megérdemelt, A. R. Rahman zenéje pedig zseniális, azon felül, hogy tökéletesen passzol az alkotás minden elemébe, magában is maximális élvezetet nyújt.

Gettómilliomos

Szóval itt egy újabb kedvenc,,,aki teheti nézze meg, mert tényleg jó,,,



Tőlem pedig ne várjatok mást, csak még több videót ugyaninnen, ugyanebből :)

Lesz tán' még folytatás...

Milyen dolgokra bukkan az ember, ha kicsit tallózik az interneten, nem is értem én ezt...

(Edit: link törölve, helyette itt egy youtube-os video)



Tovább nézelődök, hátha van még esetleg... :)

Nem kell se London, se New York City, itt sem ért meg engem senki sem...

Ha felismerjük azt, hogy mindaz, amiben hiszünk, amit gondolunk, ahogyan látjuk ezt a világot, amire törekszünk, és amit mondunk, az a tudatunk képzelgése, akkor éppen Isten útját járjuk. De Isten útját járni nem csak azt jelenti, hogy közvetlenül az illúziót számolom fel és rombolom le magamban mindaddig, amíg végül megragadok valamiféle üresség állapotot, ahogyan ezt teszik ma is sokan, hanem azt jelenti, hogy először az illúzió forrását keresem meg, és ha már megtaláltam, megvizsgálom azt. Rádöbbenek arra, hogy ezt a forrást megszüntetve, megszűnik az illúzió is, mert nincs, ami táplálja tovább…
Miért? Mert becsapjuk önmagukat. Azt képzeljük, hogy saját utunkat követjük, ismerjük és tanulmányozzuk. Ebből rendszert csinálunk, vallást, szokást, babonát, főiskolát. Mérjük és osztályozzuk az illúziót, aminek se füle se farka, amivel soha senki még csak meg sem világosodott, még csak jobb ember sem lett, ami nem változtatott meg semmit és senkit. És persze, itt ez most túlzás, de mint minden túlzásnak, ennek is van alapja. Az alapja pedig az, hogy bizonyos dolgokat valóságnak élünk meg folyamatosan magunkban. Ami csak arra jó, hogy saját magunk elől elbújjunk; egy rendszer mögé és ott várjunk a csodára, és ha eközben bárki meg meri kérdőjelezni az igazságot, amiben vakon hiszünk, azt vagy erővel eltiporjuk, vagy ügyesen kibújunk a kezei közül…
Az igazság az, hogy elveszítettük saját tisztánlátásunkat, saját önállóságunkat, saját szabadságunkat. Helyette vakon és öntudatlanul, vak hittel hiszünk és követünk valakit vagy valamit, amiről valójában fogalmunk sincs, hogy kicsoda vagy micsoda. Ezért aktuális a kérdés számunkra, hogy mit is kellene tennünk? A válasz határozott és tiszta: erre a kérdésre nincs válasz.
Nem tudjuk, hogy mire eszmélünk fel, annyit tudunk, hogy a felismerés nem más, mint felébredni abból, amiben hiszünk, felébredni abból, amihez ragaszkodunk, vagyis felébredni önmagunkra, felébredni saját tévedésünkből és illúzióinkból. Felébredni abból, hogy a földön járunk, felébredni abból, hogy meg kell világosodnunk, felébredni önmagamból, vagyis felébredni mindenből. Vagyis felébredni mindenből, amiben hiszünk. Ez olyan valami, ami a tudatunkban rejlő öntudatlanságot felszámolja, méghozzá határozott módon. Amiben hiszünk és amihez ragaszkodunk – azt kérdőjelezi meg. Tehát ez nem más, mint kijózanítás.
De vajon szükségünk van a kijózanodásra? Nekem szükségem van-e rá? Kell-e nekem az, hogy felébredjek a magam kis világából? Felszámoljam az illúzióimat? Akkor mivé leszek? Nem tudom, de egyszer már tényleg ki kellene űznöm még az illúzió forrását is magamból örökre, megszüntetni, eltörölni, kibújni a rendszer mögül…

Ma elhagyom a várost...

The Day Before You Came

I must have left my house at eight,
Because I always do
My train, I'm certain,
Left the station just when it was due
I must have read a morning paper going into town
And having gotten through the editorial,
No doubt I must have frowned
I must have made my desk around a quarter after nine
With letters to be read,
And heaps of papers waiting to be signed
I must have gone to lunch at half past twelve or so
The usual place, the usual bunch
And still on top of this,
I'm pretty sure it must have rained
The day before you came

I must have lit my seventh cigarette at half past two
And at the time I never even noticed I was blue
I must have kept on dragging,
Through the business of the day
Without really knowing anything, I hid a part of me away
At five I must have left,
There's no exception to the rule
A matter of routine,
I've done it ever since I finished school
The train back home again
Undoubtedly I must have read the evening paper then
Oh yes, I'm sure my life was well within its usual frame
The day before you came

I must have opened my front door at eight o'clock or so
And stopped along the way,
To buy some Chinese food to go
I'm sure I had my dinner watching something on TV
There's not, I think,
A single episode of Dallas that I didn't see
I must have gone to bed around a quarter after ten
I need a lot of sleep, and so I like to be in bed by then
I must have read a while
The latest one by Marilyn French,
Or something in that style
It's funny, but I had no sense of living without aim
The day before you came

And turning out the light I must have yawned,
And cuddled up for yet another night
And rattling on the roof,
I must have heard the sound of rain
The day before you came

Memories Of Blue - Körülbelül ezt érzem most

Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk, gyűlölni tudni kell, hogy újból szeressünk, kell tudni zokogni meg sírni. Valakit megunni, aztán visszahívni. Csalódni százszor, ezerszer, hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer...

On the road again... and again...

Szóval hosszú szünet után újra itt, veletek. :) És máris egy hihetetlen video csak azért, hogy...

Tőzsde

SaneBull Live Stock Info