Sokáig azt gondoltam, hogy a Kis Herceg csak egy aranyos elbeszélés, amely persze azon túl, hogy mulatságos és tanulságos, nem több, mint egy mese. Aztán évekkel ezelőtt, miután felnőtt fejjel újra elolvastam, meghallgattam, rá kellett döbbenem, hogy sokkal több annál. Rengeteg mondanivalót tartogatott és tartogat még most is számomra, amelyek mellett most sem tudok elmenni szó nélkül.
Azt hiszem az, ha valakit kellőképpen szeretek, önmagában nem elég. Azt szavakkal is éreztetni és tettekkel is bizonyítani kell. Ha azonban ezt megteszem, onnantól kezdve ettől nem tágítok, nem tágíthatok. Ez egy kicsit olyan, mint Saint-Exupéry Kis Hercegében a Róka esete.
"– Isten veled – mondta a róka.
– Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
– Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
– Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.
- - Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse."
Szóval ha megszelídítelek - ha sikerül -, akkor felelős vagyok érted is és magáért a tettért is. Ha szerelmet ébresztek benned - ha elérem -, akkor hát felelős vagyok azért, hogy az ne maradjon viszonzatlan. Ha pedig te vagy aki nyitsz felém, nekem az a dolgom hogy azt befogadjam, vagy legalábbis ne bántsalak meg, ha mégsem TE vagy az igazi...
"- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni."
Természetesen. Csak sajnos elfelejtettünk már a szívünkkel keresni. Inkább átböngésszük mind az ötezret ahhoz, hogy megtaláljuk azt az igazit, aztán pedig óriásit csalódunk, mikor nem találjuk, pedig néha csak le kellene tekinteni a lábuk mellé a talajra, mert ott van az a satnya kis rózsakezdemény, akin még a legelején átsiklottunk, mondván az úgysem az igazi...
"Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér mint ti valamennyien, mert ő az akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a 2-3-at, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám."
Aki érdemes rá, abba beleölöd akár az egész életedet is, pont azért, mert megérdemli. Nem számít, hogy mások számára nem érné meg a fáradtságot, te megteszed, mert ő a tiéd. De úgy igazából. Talán ugyanolyan mint száz másik, mégis egyedülálló. Számodra. Neked.
Egyszóval a kis herceg nem gyermek. Ahogyan megismerkedik a felnőtté válás keserűségeivel, a felelősség és az igaz szeretet, ragaszkodás kérdésével, fájó a felismerés, hogy miközben barátra lelt idelent a földön, hiányzik a rózsája a B-612-es bolygón.
Mindenesetre ne feledjük, hogy: "Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen egy példányban létezik csillag milliókon - ez épp elég neki, hogy boldog legyen..."
http://www.fileden.com/files/2007/8/28/1388685/07.mp3
"Ma éjszaka ne gyere el,,,
olyan leszek majd,,,
mintha valami bajom volna,,,
egy kicsit mintha meghalnék,,,
de azért ne gyere el,,,semmi szükség, hogy végig nézd..."
Egy kicsit még tétovázott, aztán fölállt. Lépett egyet. Én moccanni se bírtam.
Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése