Nem értem

Igazából magam sem értem, hogy mi történik velem. Talán valamin változtatnom kellene. Biztosan. Mostanában úgy érzem, nincsenek körülöttem rendben a dolgok. Nem tudom, hogy miért van így, de ez tény. Most megpróbálok logikusan gondolkodni.

Az, hogy a magánéletem nincsen rendben, ahhoz már kezdek hozzászokni. Erről tudom, hogy az én hibám, mert vagy olyanba szeretek bele, aki nem viszonozza, vagy olyanba, aki viszonozná, csak nem pont akkor és ott, vagy esetleg nem szeretek bele abba, aki megérdemelné. Na mindegy, ez bonyolult. Most már nem akarok ilyen rohadt lelkizős lenni, hagyom a francba az egészet, csak magamat eszem folyamatosan. Oké. Ez már tudatosult bennem. Ellenben arra döbbentem rá, hogy a nőket sosem fogom tudni megérteni igazán. Azt hiszem anyámnak igaza volt. A nőknek semmi sem jó. Ha ilyen vagyok, akkor olyan legyek, ha olyan leszek, akkor meg miért nem tudtam ilyen maradni. Kész. A minap egy nagyon kedves ismerősömmel (nő) beszélgettem ezekről a dolgokról. Olyannyira vicces volt, mint egy filozófus vagy egy szociológus. Szépen rávilágított azokra a dolgokra, amiket valószínűleg már magamtól is tudtam, mégis csak akkor tudatosult bennem. Például arra a szomorú tényre, hogy én már arra sem vagyok jó, hogy a lehető legkellemesebb módon használjanak, hogy engedjem használni magamat. De ez tényleg hihetetlen. Eddig azt hittem, jó szerető vagyok, de most ennek az ellenkezője is bizonyosodni látszik. Most komolyan. Valóban nem vagyok jó már alkalmi szeretőnek sem??? Hát valaki, akinek ezzel kapcsolatban van valamilyen tapasztalata, legyen már olyan kedves és hívjon fel, vagy írja már meg, hogy ez tényleg így van-e, mert menten kimenekülök a világból! Ha így van, akkor azt is tudni szeretném, mert akkor soha többé nem túráztatom magamat feleslegesen. Idáig szentül meg voltam győződve arról, hogy ha már nem is akar velem senki komoly kapcsolatot, legalább jól tudják magukat érezni velem. Még ha csak ideig-óráig is, de mindenkinek jó. Na totális káosz. Már ez sem megy. Pedig...

Aztán a munka. Valahogy nem találom a helyem, vagy inkább mások nem találják az enyémet, ezt nem tudom. Hát reggeltől-estig rohanok, dolgozok, teszem, amit kell és mégis kevés. Pedig esténként is, hétvégén is megteszek mindent, és pótolom azokat a dolgokat, amik a többi miatt lemaradnak hétközben. De már azt érzem néha, hogy ennek az égegyadta világon semmi, de semmi értelme, mert még be sem fejezem az egyik feladatomat, már ott egy másik. Reggel hattól, héttől kezdődően az egész napon általában egy rohanás vagy feladatok végeláthatatlan özöne, és sosem érek a végére. Kész. És ami a legborzasztóbb az egészben, hogy már nem merek napközben leülni beszélgetni egy pár percre, mert attól rettegek, hogy valaki, aki feladatot akar majd adni nekem, az pont akkor fog meglátni és joggal feltételezi, hogy nem csinálok semmit. Ezért aztán rám is testál egy újabbat. Sokszor már görcsbe rándul a gyomrom, amikor megszólal a telefonom, mert félek, hogy valaki egy pluszfeladattal megkeveri az egész elképzelésemet arra a napra. Persze ez így van nap, mint nap. Már hosszú hetek óta. Kicsit most már kezdek elfáradni, bevallom, bár ezt nehéz magamnak beismerni. Én meg nehezen mondok nemet. Mindig is nehezen tettem. Anyám ezt többször meg is nevezte hibámnak. Igaza volt. Aztán meg van itt most még más, nehezítő tényező is, ami akár boríthat is mindent, ami idáig volt. Akiknek kell, hogy tudjanak róla, azok tudják, hogy most mire gondolok. Nehéz, mert lelkileg most még ez a dolog is terhel. Nem is kicsit. Csak ezzel az a baj, hogy ez rányomja a bélyegét az egész napomra és éjjelemre is. Nem nagyon tudok aludni és ez gond. Mert már látszik is. De talán ezt is meg tudom oldani egy baráti segítséggel. Meglátjuk.

És végül még sorolhatnék pár dolgot, úgy mint például a szüleimmel való, nagymértékben javítandó kapcsolatot, a már-már reménytelennek tűnő lakáshelyzetemet, pillanatnyinak tűnő anyagi zavarokat, a szórakozás, kikapcsolódás teljes hiányát vagy éppen a hivatalos státuszom hiányát a magáncégben, esetleg még annyit, hogy: Köszi, Jancsi, ezt most jól csináltad...

Amúgy meg? Nem értem ugyan a körülöttem zajló dolgokat továbbra sem, de:

Köszönöm szépen jól vagyok, ha kérditek, nincs semmi különös, csak kicsit fáradt vagyok, meg kimerült, de ez is elmúlik majd, és tudom; menjek én a fenébe, mert megint hülyeségeket írkálok, hülye vagyok, csak isten bocsássa meg nekem, de most nem arra van szükségem, hogy ezt meg is mondjátok nekem...